GVH-elnök: „a nemzeti versenyhatóság kiemelt feladata a magyar fogyasztók érdekeinek védelme

GVH-elnök: „a nemzeti versenyhatóság kiemelt feladata a magyar fogyasztók érdekeinek védelme”

A technológiai óriásvállalatokkal szembeni fellépésről tartott előadást Rigó Csaba Balázs, Miskolcon

Budapest, 2024. december 10. – A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Államigazgatási Kollégium decemberi ülésén tartott előadást Rigó Csaba Balázs. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke bemutatta a nagy technológiai vállalatokkal szemben lefolytatott versenyfelügyeleti eljárások tapasztalatait és az októberben lezárult piacelemzés eredményeit, mely a mesterséges intelligencia versenyre gyakorolt hatását vizsgálta. Kiemelte: „A piaci verseny akkor tisztességes, ha minden szereplőre egységes szabályok vonatkoznak.”

 

Tisztelt Címzettek!

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleményét a csatolt dokumentumban olvashatják. A közlemény elérhető a GVH honlapján is:

https://www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2024-es-sajtokozlemenyek/gvh-elnok-a-nemzeti-versenyhatosag-kiemelt-feladata-a-magyar-fogyasztok-erdekeinek-vedelme-

Amennyiben kérdésük van a közleménnyel kapcsolatban, a sajto@gvh.hu e-mail címen tehetik fel.

Tisztelettel,

HORVÁTH BÁLINT
KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐ / IRODAVEZETŐ

Gazdasági Versenyhivatal
Közszolgálati kommunikációs Iroda

Teljes közlemény

GVH-elnök: „a nemzeti versenyhatóság kiemelt feladata a magyar fogyasztók érdekeinek védelme

Fontosnak találod? Osszd meg, hogy mások is értesüljenek róla.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőként az adójogi változásokról, szakmai hírekről és közösségi eseményekről

Kapcsolódó hírek

Újdonságok

Változások az MKOE-nél!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy csatlakozási folyamatunk megújult és digitalizálódott, valamint elkészült az új ÁSZF-ünk.

A változtatások 2026.06.12-én lépnek életbe.