A sérülékenyebb fogyasztók védelme alapköve a GVH és az SZTFH együttműködésének

A sérülékenyebb fogyasztók védelme alapköve a GVH és az SZTFH együttműködésének

A szabályozott tevékenységek és a fogyasztóvédelem került a középpontba a Magyar Compliance Akadémia ötödik rendezvényén

Budapest, 2025. február 4. – Megnyitotta a Magyar Compliance Akadémia (MCA) második évadát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozások versenyjogi megfelelésének fontosságára fókuszáló rendezvény-sorozat ötödik eseményén a szabályozott tevékenységek és a fogyasztóvédelem szoros kapcsolatával foglalkoztak a résztvevők. Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatékony fogyasztóvédelem pozitívan hat a gazdasági növekedésre is. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hangsúlyozta: „A nemzeti versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít a sérülékenyebb fogyasztók védelmére, akik gyakran kerülnek a szabályozott tevékenységekkel kapcsolatos jogsértések célkeresztjébe.” Nagy László, az SZTFH elnöke azt mondta: „A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál 2021 óta azon dolgozunk, hogy a cselekvő állam részeként megvédjük a magyar fogyasztók érdekeit, erősítsük hazánk energiaszuverenitását és innovatívan fejlesszük a felügyeletünk alá tartozó területeket.”

 

Tisztelt Címzettek!

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleményét a csatolt dokumentumban olvashatják. A közlemény elérhető a GVH honlapján is:

https://www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2025-os-sajtokozlemenyek/a-serulekenyebb-fogyasztok-vedelme-alapkove-a-gvh-es-az-sztfh-egyuttmukodesenek

Amennyiben kérdésük van a közleménnyel kapcsolatban, a sajto@gvh.hu e-mail címen tehetik fel.

Tisztelettel,

HORVÁTH BÁLINT
KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐ / IRODAVEZETŐ

Gazdasági Versenyhivatal
Közszolgálati kommunikációs Iroda

Teljes közlemény

A sérülékenyebb fogyasztók védelme alapköve a GVH és az SZTFH együttműködésének

Fontosnak találod? Osszd meg, hogy mások is értesüljenek róla.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőként az adójogi változásokról, szakmai hírekről és közösségi eseményekről

Kapcsolódó hírek

Újdonságok

Változások az MKOE-nél!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy csatlakozási folyamatunk megújult és digitalizálódott, valamint elkészült az új ÁSZF-ünk.

A változtatások 2026.06.12-én lépnek életbe.