Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban

Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban

Budapest, 2024. május 9. – A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett versenyjogsértést, a GVH a beszerzett adatok alapján azonban megállapította, hogy nem álltak fenn a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei az ügyben. A bíróság ezt nem fogadta el, és részletes vizsgálatot rendelt el az ügyben. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

 

Tisztelt Címzettek!

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleményét a csatolt dokumentumban olvashatják. A közlemény elérhető a GVH honlapján is:

https://www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2024-es-sajtokozlemenyek/versenyfelugyeleti-eljaras-lefolytatasat-rendelte-el-a-birosag-az-mvm-szamlazasi-gyakorlataval-kapcsolatban

Amennyiben kérdésük van a közleménnyel kapcsolatban, a sajto@gvh.hu e-mail címen tehetik fel.

 

Tisztelettel,

HORVÁTH BÁLINT
KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐ / IRODAVEZETŐ

Gazdasági Versenyhivatal
Közszolgálati kommunikációs Iroda

Teljes közlemény

Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban

Fontosnak találod? Osszd meg, hogy mások is értesüljenek róla.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőként az adójogi változásokról, szakmai hírekről és közösségi eseményekről

Kapcsolódó hírek

Újdonságok

Változások az MKOE-nél!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy csatlakozási folyamatunk megújult és digitalizálódott, valamint elkészült az új ÁSZF-ünk.

A változtatások 2026.06.12-én lépnek életbe.